Másnap délután jöttem vissza a lovardába. James már várt engem.
-Végre itt vagy Amber! Már csak rád vártunk!
-Bocsi, volt egy kis dolgom.
-Na jó, megbocsátom! Gyere, a többiek már hátul vannak, készülnek az estére.
Majd elindultunk a többiekhez.

Szépen berendezték az egyik karámot táborozáshoz. 

Leültem Norához, és beszélgettünk.
-Amber, tényleg át fogsz menni Greenfieldbe? -kérdezte szomorúan.
-Attól tartok muszáj leszek... de szeretnék ide is visszajárni lovagolni. A barátaimat nem felejtem el!
-Ezt jó hallani Amber!

Cori valami patkódobós játékot játszott, becsatlakoztunk hozzá.

Később megjelent apa is, a bárpultnál volt. Kirakott némi nasit, meg üdítőket is.

-Klassz ez a kis összejövetel, nem Amber? - kérdezte.
-De... de ez csak mégjobban megnehezíti a dolgomat.
-Hogy érted?
-Hát a Greenfieldbe való átjelentkezésemet...
Erre nem mondott semmit, csak mereven bámult maga elé apa.

Ahogy ment le a nap, úgy lett kedvünk egy kis mályacukorka sütögetéshez. James csinált is tüzet gyorsan.

A tűz nagyon hangulatos volt, és nagyon jó volt együtt lenni. Mindenki mesélt valami történetet magáról, senki se volt csöndben. 

Apa egy kísértethistóriával rukkolt elő:
-Tudjátok, hogy ma 200 éve halt meg Woodtown legendás lovasa? Gróf William De'Nisse. Állítólag hatalmas lovardája volt, és rengeteg csodálatos fríz lova. Egyes lakók szerint még mindig hallani a fríz lovak patadobogását némely estén. Rejtélyes körülmények közt halt meg a gróf, senki se tudta mi történt vele igazából, sokak szerint vízbe fulladt, más emberek azt állították, hogy meggyilkolták...

Hát egy ilyen sztori után, nem nagyon volt kedvünk a sötétben ücsörögni. Cori és Nora ittak egy kicsit, bár nem tudom mit ihattak, mert nagyon mosolygós lett utána a kedvük. 

Én megnéztem Zarát, kicsit úgy hallottam, mintha rosszul érezné magát, vagy ilyesmi. Kiengedtem őt egy karámba, szerintem mozoghatnékja volt már.

Nem sokáig voltunk fent, mindenki behúzódott egy sátorba, és pihentünk.

Reggel korán keltünk, nagyjából úgy 6órakor.. Nem aludtunk túl jól, de cserébe remek volt az esti buli.

Amint kimásztam a sátorból, Zara már köszöntött is.
-Na mivan nagylány? - kérdeztem tőle, amire a válasz egy hangos nyihogás volt.

Visszavittem a boxába, Nora is jött velem.
-Amber, mi lesz Zarával, ha te átmész Greenfieldbe? 
-Hát, nem az én lovam, szóval ittmarad. Majd alkalmanként lovagolok rajta, de gondolom visszakerül majd a lovas gyerekek kezébe.
Erre megrázta a fejét Zara.

Miközben Nora és én beszélgettünk, Zara szórakoztatott minket. Majd hangos cipőkopogásra lettünk figyelmesek. Egy vörös hajú nő lépkedett az istálló területén, itt-ott megállt, fényképeket készített, jegyzetelt. Majd amikor meglátott minket, odajött hozzánk.

Nem szólt semmit, csak írt valamit a telefonjába. Mosolygott.

-Sziasztok lányok! Olivia Hudson vagyok, az Equestrian Magazine-tól. Egy riportot szeretnék csinálni a lovardáról, merre találom a vezetőt?
-Jó napot, én a vezető lánya vagyok. Hm.. elvezetem az apámhoz magát, ha elmondja, hogy mi a célja a riporttal. 
-Több helyi lovardáról is írtam már cikkeket. Most úgygondoltam, hogy erről is fogok. 

-Jólvan, kövessen... - mondtam, majd végigsétáltunk a boxoknál. - Kicsit körbevezetem előtte, mert az apámnak most dolga van.
-Rendben, köszönöm! 

Tovább a nyolcadik részre!